Ki az a Nepomuki Szent János?
Nepomuki Szent János (becenevén Jánoska) cseh pap volt, Wolfflin (Wufflin) János néven Pomuk (ma: Napomuk) helységben született, Csehországban valamikor 1340 és 1350 között. IV. Vencel cseh király és német-római császár feleségének gyóntatója. Csehország egyik védőszentjét a gyónási titok mártírjaként tartják számon, továbbá minden, ami vízzel kapcsolatos, folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok vízen-járók, tengerészek stb. védőszentje is egyben. A legenda szerint egy ízben cseh Vencel király rá akarta venni felesége gyónásának elárulására. Mivel azonban semmi módon nem ért célt, a Moldvába ölette 1383 (1393)-ban. A 16-17 századtól kezdett kialakulni kultusza, számos mitikus történetek szőttek köré. Az ellenreformációs (inkvizítor) jezsuita szerzetes misszionáriusok pártfogásukba vették, és szentté avatását kérték, mely 1729-ben meg is történt. Döntő bizonyítékként azt hozták fel, hogy tetemének feltárásakor épen került elő a nyelve, amelyre ereklyeként tekintettek. A 18. sz.-ban sok új templomot az ő tiszteletére szenteltek fel. Papi ruhában, vállán hermelinpalásttal, fején birétummal, karján feszülettel ábrázolják. A Bánság védőszentjévé is emelték– lásd néphagyományok: Jánoska eresztés mely majálishoz hasonló, vidám humoros mulatság is egyben.
Történészek a csehek 7 védőszentje között a legvitatottabbként tartják számon
Tények:
Poszeidon
Poszeidón (lat. Neptunus) a klasszikus mitológiában a tengerek és vizek korlátlan ura, a hajósoknak, vízen-járóknak vagy segítője, vagy elpusztítója volt. Hatalma kiterjed a folyókra és tavakra is. Személyében a félelmetes, féktelen természeti erőket, a vihart, a földrengést tisztelték. Ősalakjában ló (Poszeidón Hippiasz) vagy bika képében megjelenő termékenységisten. Európai eredetű főisten volt, akinek nevét egyes kutatók Poszisz Diaszként (posis dé =’a Föld Férje’) magyarázzák, s mint ilyet, a földben lakozó termékenység férfiúi jelleggel azonosították. Ünnepei és a nevéről elnevezett hónap is a téli napforduló idejére (dec.21.) esnek, amikor szünetelt a hajózás. Eredeti hatásköre nem köthető a tengerhez, mint termékenységisten és főisten szerepelt a korai vallásosságban, de Zeusz letaszította. Tengeristenként számos olyan vonást őrzött meg, amely nincs kapcsolatban a tengerrel, mint pl. „fekete ércpatájú, aranysörényű, gyors lovaktól vont kocsin” ment végig a tengeren, körötte tengeri szörnyek csapatai és a tengeri nimfák. A szárazföldekkel való kapcsolatát azzal őrizte meg, hogy a szigetek létrehozója lett. Ábrázolásakor Zeuszhoz hasonlóan ábrázolták. Poszeidón felesége a "Kékszemű" Amphitrité (’A Földet Körülzúgó Tengervíz’), aki rendelkezik a vizek hullámai felett, s aki mint jó háziasszony felügyelt. A rómaiaknál Neptunust azonosították Poszeidónnal. Neptunus eredetileg az édesvíz istene. Felesége, Salacia, a sós víz istennője. A kereszténység megjelenésekor kultuszát Bizánc hatósugarában Szent Miklós („mikulás”) tisztelete váltotta fel, aki a hajósok, vízen-járók védőszentje is lett.
Gyónási titok
A gyónási titok megőrzésére tett szent fogadalmat a német keresztes lovagrendnek (is) tulajdonítják. Ennek gyökere a keresztes hadjáratokba nyúlik vissza. A keresztes hadjáratok pénzelése (adományok, adómentesség, stb.) során a római pápák, nyugat európai királyságok (angol, francia) és német fejedelemségek elszegényedtek. 1217-ben már csak II. András magyar (Árpád-házi) király – a Nyugat-európai világi és vallási vezetők nyomására– tudott anyagilag keresztes hadat felállítani. Ez volt a német keresztes (templomos) lovagrend, melyet egy jeruzsálemi békekötés után lábon vezetett vissza, és telepített le a Magyar királyság területén. (Lásd: Katona József, Bánk bán). A keresztes hadjáratok során kialakult keresztes (templomos) lovagrendek meggazdagodtak. A XIII. század második felére a templomos rendek olyan befolyásra tettek szert, amiről korábban talán ők maguk sem álmodtak. A nagymesterek titkos szekrényeinek még titkosabb fiókjaiban olyan kötelezvények, váltók és hitlevelek lapultak, amelyek aláírói között európai főnemesek, uralkodók, vallási vezetők és más befolyásos emberek tucatjai voltak. 1300-ra már óriási tudás, birtokok és pénzmennyiség felett rendelkeztek. Róluk számos gyanús szóbeszéd kezdett el terjengeni, mindenféle perverziókról, istengyalázásról és egyéb bűnökről. Ekkor IV. (Szép) Fülöp (1268.-1314.) uralkodott (1285.-1314.) a középkori Franciaországban, anyai ágon II. András magyar király dédunokája. A francia királyi kincstárnok jelenti Fülöp királynak: a pénzügyi összeomlás a küszöbön áll, már annyi pénz sincs a kincstárban, hogy a hóhért kifizessék. Fülöp a keresztes lovagok óriási vagyonával kívánta feltölteni kincstárát. Ezért szövetkezett V. Kelemen pápával, aki rengetek információval bírt a templomosokról, a lovagok „gyónása” által. A pápa készséggel asszisztált a keresztesek ellen hozott intézkedésekhez. Összehívták a keresztes rendek lovagjait, vezetőit „pénzügyi egyeztetések” dolgában. (A német keresztes lovagrend, talán megérezve a csapdát nem jelent meg.) 1307. október 13-án (pénteken) „Szép” Fülöp francia uralkodó egy jól megszervezett akcióval, saját királyságában, egyetlen éjszaka leforgása alatt lefoglalta a rendek vagyonát, tagjait bebörtönöztette, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása, szimónia stb. miatt. Vallatások, kínzások kezdődtek, amelyek a vezetők esetében hét évig is eltartott. A meggyötört keresztesek végül minden ellenükbe hozott vádat beismertek. Két vezetőjüket, Jacques de Molay nagymestert és Geoffroy de Charnay-t, Normandia praeceptorát 1314. március 18-án megégették. A krónikás feljegyezte a nagymester máglyáról szórt átkát: „Isten tudja, hogy ki tévedt és ki követett el bűnt, és a balszerencse bizony lesújt azokra, akik tévesen ítéltek el minket. Isten meg fogja bosszulni a mi halálunkat. Tudja meg az Úr, hogy igazság szerint mindazok, akik ellenünk vannak, miattunk fognak szenvedni!” Molay nagymester személyesen V. Kelemen pápát, Nogaret-t (fővádlót?) és Fülöpöt átkozta el tizenharmadíziglen. Tény, még abban az évben mind három személy meghalt. Az elkövetkező évszázadra állandósult a káosz. 1328-ban kihalt a francia Capeting uralkodóház egyenes ága, kitört a „százéves háború” (1337-1453), az invesztitúraharc ismét fellángolt - pápák és ellenpápák időszaka. A német lovagrend mivel nem vett részt Fülöp és V. Kelemen pápa „pénzügyi egyeztetésén”, megmenekült. A rendtársaik által elszenvedett szörnyűségek hatására tettek „szent fogadalmat” a gyónási titkok megvédésre és csak annál gyóntak, aki előttük szent fogadalmat tett a gyónási titkok megőrzére. Az árulást halállal büntettek. A korai „inkvizíciót” túlélő lovagok illegalitásba vonultak, titkos társaságokat hoztak létre, és ezzel kezdetét vette az évszádokon átnyúló „Elátkozott királyok” és papok kora. A vizet prédikáló bórívó világ- és egyházfik gyorsan haltak.
A szenteknek két kategóriája van: hitvallók és vértanúk. A fentiek értelmében a gyónási titok védőinek inkább tekinthetők a keresztes (templomos) lovagrendek, mert esetükben mind a két tétel megáll. Nepomuki János esete 70-80 évvel később történt és jelenlegi legendáját csak jóval 100 évre utána kezdték el feljegyezni a jezsuiták.
IV. (Luxemburgi) Vencel.
Míg a százéves háborúban a franciák és az angolok a trónörökösödés jogáért hadakoztak, a német-római császárok (német fejedelmek) hatalmi viszálykodása az invesztitúraharcban arra irányult, hogy melyiküket illeti meg a pápa és egyházi vezetők kinevezésének joga. (Pápát a franciák, német-római császárt a német fejedelemségek választhattak- ez volt az eredeti megállapodás.) A történelem folyamán Luxemburgi (IV.) Károlyt tették császárrá 1347-ben. IV. Károly német-római császár és harmadik felesége, Swidnicai Anna fiaként született IV. Vencel, azaz Luxemburgi Vencel cseh király (1361.-1419.), német-római császár (1378.-1400.). Testvére Luxemburgi Zsigmond, magyar király (1387.-1437.), majd német-római császár (1410.-1437.) Vencel a császárságot apjától örökölte ki gyanúsan egyszerre halt meg XI. Gergely pápával. (1378. nov. 30. és dec. 24.) XI. Gergely pápa halála után VI. Orbánt választották római pápává, majd Fondiban nem sokkal utána VII. Kelement ellenpápává - mindketten voltak már előzőleg pápák. Vencel az 1379. évi frankfurti gyűlésen VI. Orbán (római pápa) mellett tette le a szavazatát, VII. Kelemen (avignoni pápa) a Francia Királyság támogatását élvezte. Egyházszakadás! IV. Vencel Német-római császárként a városállamoknak 1383-ban előírta a békét. Ekkor konfliktusba került a Habsburgokkal, mert azok sváb területeket akartak elcsatolni a német-római császárságtól. Kitört a Luxemburgi dinasztia belharca is, melyből hatalmát megszilárdítva került ki ugyan, de ekkora Vencelt egy „alkoholista, paranoiás zsarnoknak” nevezik korabeli feljegyzések, aki „vérebekkel veszi körbe magát”. Bizonyára meg volt rá az oka, hogy a saját kutyáiban jobban bízott, mint a lakájokban. A vérebekkel veszi körbe magát és paranoiája a bizonyíték, hogy 1383.-ban meg akarták gyilkolni, de a merénylet nem sikerült, a merénylő pedig a Moldva folyóban végezte. Egy róla fennmaradt feljegyzés: „a király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált”. /I. (Anjou Nagy) Lajos magyar lovag-király halála (1382) is erre az időszakra esik, feltevések szerint megmérgezték./ Vencel tehát épp elég okot adott ellenlábasainak, hogy a méreggel történő gyilkosság régi bevált gyakorlatát alkalmazzák rajta, sikertelenül. Ezért vette körbe magát vérebekkel melyek 1386-ban első feleségét, I. Albert bajor herceg Johanna nevű leányát széttépték. Vencel Johanna halála után feleségül vette Johanna húgát, Zsófiát. A szépséges és kacér Zsófia az állítólagos Jánoskát választotta gyóntatójának. A régi népnyelvi források szerint a paranoiában szenvedő király rajtakapta feleségét gyóntatójával, ezért 1393. márc. 20-án a folyóba dobatta az alábbi felkiáltással: „nesze p..a szentjános”. Más források szerint a király haragját az kiváltotta, hogy Jánoska, a királyné gyóntatójaként, nem volt hajlandó megszegni a gyónási titkot. Ezért dobatta a Moldvába. Más feljegyzések szerint 1389-ben a prágai érsek kinevezte Jánoskát általános helynökévé. Ezekben az években nagyon feszült volt a viszony a prágai érsek és IV. Vencel cseh király között. 1392-ben az érsek panaszlevelet adott át a királynak, amiben sérelmezte az egyház és a klérus elnyomását. A király elhatározta, új püspökség létrehozásával csökkenti a prágai érsek egyházi hatalmát. A legenda szerint pomuki Jánosnak szerepe volt abban, hogy a kladrubi bencés kolostor apátjának, nem a király kedveltjét nevezték ki. Ezután, 1393-ban a király elfogatta Jánoskát, kegyetlenül megkínoztatta, és végül március 20-án a Károly hídról a Moldva folyóba dobatta. De e-mellett van egy másik párhuzamos történet is: „Mert az érsekhez, ki palotáját, fegyveresek által őriztette, nem férhetett, bosszút állott ennek környezetén. Puchnik Miklós érseki tanácsost, a helyettest elfogatta, börtönbe vettette, s mert még kínzás által sem tudta őt rábírni, hogy egy iratot aláírjon, a melyben ők elismerik a király álláspontját, dühében kiragadja a hóhér kezéből a fáklyát, ezzel égeti a szerencsétlent, megkötözteti és éjjel a Moldvába vetteti (1393 márc. 20).”
Tehát van két dátumunk, 1383 és 1393, melyhez több valós és logikus érv, és esemény társítható.
A történelmet mindig is a győztesek írták - (Nepomuki Szent Jánosét, bő 100 évre az események után), és nem véletlen, hogy Vencel életrajzából elhallgatják az ellene kudarcba fulladt 1383-as merényletet. Az elkövető lehetett akár „Jan-oska” is. A felbujtó, következtetés szerint a francia ellenoldal, Kelemen pápa is. Azután 1393-ban van egy nem éppen erkölcsös életvitelű szépséges, kacér felesége, Zsófia személyében – a királyné budoárjában egy „paranoiás” iszákos öregedő király mellett sok minden történhetett. Kézenfekvőnek tűnik, hogy gyóntatója volt a szeretője. Itt lép a képbe Husz(t) János, aki erőteljesen fellép az uralkodó és vallási vezetők erkölcstelensége ellen , mikor állami és egyházi téren minden erjedt. Husz(t) tanítványa és követője volt az angol John (Jan) Wycliffenek, akinek a neve eléggé áthallásos Jánoska születési nevével. Itt van még az érseki tanácsos (helynök) Puchnik Miklós esete, amely szinte azonos a Jánoska halálának legendájával. (Puchnik- Pomuk). Azt a feltételezést, hogy „egyszerre két hasonló nevű ember élt volna Prágában, s hogy közülük az egyiket, mint a királyné gyóntatóját 1383-ban, a másikat pedig, mint az érsek helynökét éppen tíz év múlva megölték volna nem valószínű”, - ez a jelen publikus és hivatalos álláspont.
Vencelt végül 1400-ban a római pápák jogosultságának kétségbe vonása miatt letették a császári trónról, amit soha nem fogadott el. Ezután még 19 évig uralkodott királyként Csehországban. 1419 augusztusában szívszélhűdést kapott, és nem sokkal utána meghalt. Nagy könyvtárat hagyott maga után, kiemelkedő a Vencel biblia, mely 1580-tól Habsburg (ma osztrák) tulajdon lett.
John Wycliffe
John Wycliffe azaz Wicliffe János, (vagy Wucliffe (u=o, e=i) Wocliffe (Wolffin?) János) angol teológus, vallásújító, a reformáció előfutára. Született az angliai Yorksirban(1324?), 1330 környékén, (Stanford encylopédia:John Wyclif (ca. 1330–84)) meghalt 1384-ben, Lutterwortban. – Nemcsak a néváthallás, de halálának időpontja szintén közel esik Jánoska 1383-as, első halálához. (Abban a korban a dátumok helyileg eltérőek voltak, gondoljunk csak a Gergely-naptárra, mely 1582-ben lépett életbe és egységesítettek Európában.) Wycliffe és korának angol népi mozgalma az államegyházi hatalom romlottságát, a „realitás” alapján közelítette meg. A papság gazdagságának támadásával kezdte (itt már birtokolták a keresztes lovagrendek vagyonát), majd vitatta az egyház hatalmát, és végül megkérdőjelezte az egész szentségi rendszerét is, de elkerülte az ateista eredetű nézeteket, melyek a katolikus-kereszténytan szerint a társadalom alapvető erkölcsi törvényeit veszélyeztették. Fellépet a pápák anyagi igényei ellen, „Róma büszke világi papjainak”-, egyenesen Antikrisztusoknak nevezi őket. 1378-ban (Gergely pápa és IV. Károly halálának éve) egyházi törvényszék elé állítják, de a „népharag” megvédi. Megmenekült az inkvizíciótól azzal az intéssel, hogy tartózkodjon téves elveinek hirdetésétől. Ezen felbuzdulva angol nyelvre fordítja a Bibliát, lehetővé tette, hogy a szegény, műveletlen néptömegek is „megvilágosodhassanak a Szentírás által”. Wycliffe tanításai nagy hatást gyakoroltak a cseh Husz(t) Jánosra. Halála után posztumusz eretnekké nyilvánították, elégették könyveit, kiásták csontjait, majd máglyán elégetve a hamvakat a Temzébe szórták. Végül Ő is a folyóban végezte! (forrás: Brittanica enciklopédia.)
Husz(t) János
Husz(t) János a csehországi Husinecben született 1369-ben(?), csehül Jan Hus, angolként John Hus. A cseh vallásreformer John Wycliffe tanainak elkötelezettje. Német nyelvre fordította a Bibliát. Tanaiban fellépet a világi és hitéleti erkölcstelenség ellen, elvette az egyházi vagyonelvűséget. "Óvakodj attól, hogy házadat jobban ékítsd, mint a lelkedet! Mindenekelőtt lelked építésére legyen gondod! Légy jóindulatú és önzetlen a szegényekhez, és anyagi javaidat ne pazarold lakomákra!" Ez nyílt üzenet volt az uralkodóknak is, de mindenek előtt egy birtok- és vagyonnélküli egyházat képzelt el. A Bibliáról való prédikálásait a pápa egyenesen ellene való támadásként értékelte, mert egyetemes világi hatalmát érezte veszélyben. Husz(t) viszont élvezte IV. Vencel császár-király támogatását. Husz(t) javaslatára hozta Vencel király azon intézkedését melyben a prágai egyetemen (csehföldön) az idegen nemzetiségűeket háttérbe szorította. A prágai érsek ezért sérelmezte az egyház és a klérus elnyomását, mikor 1393-ban Jánoska második halála is bekövetkezett. Az érsek megvádolta husz=„hücpe” (jiddis: szemtelen, pimasz) Jánost, az viszont a prágai érseket vádolta. (Latin „c”= sz, cseh írásmódban a „c”=„tz” innen a ragadvány „t” Husz(t) neve után.) A történet vége, hogy Vencelt megfosztották Német-római császári címétől, Husz(t)-ot pedig 1415-ben eretnekségért máglyahalálra ítélték. Tanainak követői a husziták két pártra szakadtak, táboritákra és kelyhesekre. Zsigmond és Mátyás magyar királyok is hadat vezettek ellenük. Csehországban, július 6-án sokáig megemlékeztek Husz(t) hálának napjára, mely valóságos szent népi ünnepi kultusszá vált. Addig, míg az ellenreformáció elkötelezett hívei a Jezsuita szerzetesrend által tálalt Nepomuki Szent János legendája ki nem szorította. Erre a tényre alapozza Vencel Hajek cseh történész, hogy Nepomuki János csak legenda, valójában Husz(t) Jánosról van szó. De az is meglehet, hogy Puchnik Miklós az a Nepomuki Szent János?
Nepomuki Szent János idealizálása
Ha ragaszkodunk halálának történetéhez, mely szerint a Prágai érsek helynökét, megkínozták, megégették, majd a Moldva folyóba dobták, akkor Puchnik Miklós, csehül Nikolas Puchsnikról van szó. Jan Pomuk születési neve , Jan Wolfflin (Wufflin), John Wycliffetől átvételgyanús. Jánoska szobor ábrázolása viszont Husz(t) János, öltözete, korabeli arckifejezése alapján -Vencel Hajek cseh történész szerint. De Posszeidon arckép ábrázolására való hasonlóság is szembetűnő, a vizek védőszentjekénti tiszteleten felül. Tengerészek vagy vízen-járók patrónusaként Szent Miklóst (kép) is tisztelik, mivel egyik hajóútján hatalmas vihar közepette vízbeesett társait csodával határos módon kimentette. Szent Miklós cselekedetei megegyeztek Husz(t) és Wycliffe tanaival - vagyonnélküli egyház. Szent Miklós püspök szétosztogatta a szegények és rászorulók közt hatalmas magánvagyonát (mikulás) –ezért szembe került püspök társaival, mert az az egyházat illette volna. Bár akinek van fantáziája, a nepomuki szobor akár a „mikulás” is lehet, zsák nélkül a hátán.
A gyónási titok megőrzésének ténye igen nagy keresztény erkölcsi cselekedet – ami valljuk be, abban az időben nem nagyon bevett gyakorlat volt. Hogy oltáriszentségre emelték, a templomos lovagrendeknek köszönhető - akár milyen válogatlan eszközökkel is, mely mind-ezen kívül hozzájárult a pornép gyónásban való bizalmához is. A gyónási titok megőrzésének szentségét azokhoz kötni, akik áldozatul estek többek közt pont a Római egyháznak, kész lebukás lett volna az inkvizítorok részéről.
Akkor ki Jánoska? Kizárásos alapon maradt IV. Vencel-elleni, 1383-as merényletkísérlet kivitelezője. És mint a szépséges Zsófia királyné szeretője. Valljuk be, méregkeverőnek, vagy királynék szeretőinek nem nagyon szoktak szobrot állítani, főleg nem szenté avatni és szentként tisztelni. Aki ezt teszi az önmaga erkölcséről, történelemi tudásáról illetve tudatlanságáról vall.
A Római Katolikus egyház Jánoska alakjának vitatottságára az alábbi kommünikét tette közzé:
„Nem valószínű az a föltételezés, hogy egyszerre két hasonló nevű ember élt volna Prágában, s hogy közülük az egyiket, mint a királyné gyóntatóját 1383-ban, a másikat pedig mint az érsek helynökét éppen tíz év múlva megölték. Ráadásul úgy, hogy mindkettőt a megkínzatás után Vencel király parancsára a Moldvába fojtották. 1383-ból semmiféle híradás sincs Vencel efféle bűntettéről, viszont négy forrás is említi az általános helynök 1393. évi halálát. És nyilvánvaló az is, hogy mindig csak egyetlen sír volt a Vid-székesegyházban. A sírfelirat, amely az ott eltemetett Nepomuki János halálát 1383-ra teszi, csak a 16. század közepéről való, ezért nincs bizonyíték-értéke. (Kép: Nepomuki Szent János szobra)
Ezért ma általában abból a föltevésből indulnak ki, hogy csak egyetlen Nepomuki János volt, aki a prágai érsek helynökeként ismételten összeütközésbe került Vencel királlyal és tanácsosaival. Végül az említett viszály miatt megölték. Nincs azonban magyarázat arra, hogyan lett a helynökből a királyné gyóntatója. A legendának ezt a lényeges részét sokan egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
A történelmi kutatásnak ez a legújabb állásfoglalása azonban mellőz egy fontos utalást, amely a legenda keletkezését sokkal közelebb viszi a történelmi tényekhez, mint azt először vélték. Thomas Ebendorfer von Haselbach többször volt a bécsi egyetem rektora, és az első humanisták közt tartják számon. Ez a tudós így ír Császárkrónikájában: ,,Vencel a felesége gyóntatóját, Jánost, a teológia magiszterét is a Moldvába fojtatta. Egyrészt azért, mert János kijelentette, hogy csak az méltó a király névre, aki jól kormányoz, másrészt azért, mert állítólag nem akarta megszegni a gyónási titkot.'' Ebendorfer bizonyíthatóan hosszabb időt töltött Prágában 1433-ban, mindössze negyven évvel a történtek után. Ebben az időben is tudták tehát, hogy Nepomuki a király haragját vonta magára, mert szemrehányást tett neki kormányzása miatt. De ezenkívül élt a gyanú, hogy a királyné gyóntatójaként nem akarta megsérteni a gyónási titkot. A ,,jámbor csalás'' ezek szerint közvetlenül az események megtörténte után kezdődött, úgyhogy csodálkozni lehet, miért nem leplezte le valaki már akkor. Vencel szinte gyermekfővel, tizenkilenc évesen kötött házasságot a nála néhány évvel idősebb Wittelsbachi Johannával. A legenda szerint ő Nepomuki lelki gyermeke volt. Mivel 1386-ban meghalt, a vértanúságot ez elé kell helyezni. Vencel azonban 1390-ben ismét nőül vett egy Wittelsbachi leányt, a több mint húsz évvel fiatalabb Zsófiát, akinek szépségét minden krónikás dicsőíti. Talán híresztelések keringtek Prágában arról, hogy Vencel féltékeny szép feleségére, és esetleg tényleg érdekelte, hogy mit gyónt? Honnan eredt Vencel különös gyűlölete Nepomuki ellen? Az a vallásos mozgalom, amely Husz János föllépése óta terjedt cseh földön, szintén hozzájárulhatott Nepomuki Szent János tiszteletének kialakulásához. Mert Vencel és második felesége, Zsófia, támogatta az újító Huszt. Ezért többen azt állítják, hogy Nepomuki tiszteletét és szentté avatását úgy kell tekintenünk, mint tudatos támadást a huszitizmus ellen.” http://www.katolikus.hu/szentek